Határok

Határaink kijelölésének egyik komoly akadálya a lekötelezettség érzése.
Mivel tartozunk azoknak akik szeretettel vszonyulnak hozzánk?
Sokan úgy oldják meg ezt a kérdést,hogy nem mernek határokat szabni azokkal szemben, akik iránt lekötelezve érzik magukat. Így elkerülhetik a bűntudatot, amit akkor éreznének, ha nemet mondanának valakinek, aki kedves volt hozzájuk.Nem költöznek el otthonról, nem keresnek másik iskolát, nem váltanak állást. Még akkor sem ha ez lenne az érettebb megodás.
Az ilyen viselkedés mögött az a meggyőződés áll, hogy miután kaptunk valamit, tartozunk is valamivel.A probléma tehát a nem létező adósság.Lekötelezettnek érezzük magunkat a kapott szeretet, pénz vagy idő miatt, holott ezeket ajándékként kellene elfogadnunk.
Az ajándék olyasmi, amiért nem jár viszonzás.Hálásak lehetünk érte-ez minden.
Az ajándékozónak nem lehet olyan mögöttes elvárása, hogy az ajándékát viszonozni kellene. Egyszerűen azért adta, hogy kifejezze szeretetét.
A mi válaszunk az elfogadás és a hála lehet.Miárt annyira fontos a hála? Azért, mert mások szeretetére fog ösztönözni minket.
Mivel tartozunk azoknak akik kedvesek voltak hozzánk és őszintén törődtek velünk?
KÖSZÖNETTEL.És hálás szivünktől indíttatva mi is segíthetünk másoknak.
Különbséget kell tennünk azok között,akik azért adnak, hogy kapjanak, illetve akik igazán önzetlenül adnak.Általánosságban könnyű különbséget tenni.Ha az ajándékozó megsértődik, vagy kevesli a köszönő szavakat, akkor valószínű, hogy az "ajándéka"valóban kölcsön volt. Ha beéri a köszönettel, akkor valóban ajándékot kaptunk, és nincs helye a bűntudatnak.